2017. december 19-én, 17.00 órától a Konfuciusz Teaház következő vendége Ekler-Szabó Botond Alexander és Kollmann Máté a Chinese Bridge nemzetközi kínai nyelvi verseny résztvevői és Tóth Alexandra, az SZTE Konfuciusz Intézet irodavezető tanára.
Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Chinese Bridge nemzetközi kínai nyelvi verseny középiskolás tanulók számára a Konfuciusz Intézetek Központja (Hanban) szervezésében. Az április során a budapesti Kínai Nagykövetséggel közösen Szegeden megrendezett országos elődöntőn az SZTE Konfuciusz Intézet regisztrált hallgatója, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium diákja, Ekler-Szabó Botond Alexander nyerte el az első helyezést. Így a második helyet elérő Kollmann Mátéval, a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola tanulójával közösen utazhattak Kínába, a 2017. október 17-28 között Yunnan tartomány Kunming városában megtartott nemzetközi döntőre.
A Konfuciusz Teaház keretein belül az érdeklődők megtudhatják, hogy a középiskolás diákok hogyan élték meg a kinti verseny megpróbáltatásait, hogyan jutottak be a világ 10 legjobb csoportja közé és milyen kalandokban volt részük Kínában.
Időpont: 2017.december 19. (kedd) 17.00
Helyszín: Rektori Hivatal – Díszterem
Várjuk Önöket sok szeretettel!