Első alkalommal kerül megrendezésre a Konfuciusz Teaház, melynek keretén belül számos új, eddig még nem ismert tényt tudhatnak meg a kedves érdeklődők Kína múltjáról, jelenjéről és jövőjéről.
Időpont: December 16. (kedd) 17.00
Helyszín: Rektori Hivatal, V. terem
Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Teaház-estünkre, amelyre első alkalommal kerül sor! A rendezvény 2014. december 16-án (kedden), 17.00 órától kerül megrendezésre az SZTE Rektori Hivatalának V-ös termében.
Az est során, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatói mutatkoznak be, kötetlen beszélgetés keretében mesélnek kínai és magyar tapasztalataikról, a mai Kínáról, a Konfuciusz Intézetről és a 2015-ös tervezett programokról. Bemutatunk néhány olyan kisfilmet is, amelyek Kína eddig talán ismeretlen arcát tárják elénk.
A rendezvényünk másik célja, hogy a résztvevők igazi, autentikus, kínai teákat is megkóstolhassanak, mellyel még közelebb kerülhetünk ennek a sokszínű országnak a kultúrájához.
Ismerkedjünk meg együtt a bensőségesebb és ízletesebb Kínával! :)