Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2014. július

Nagy sikerrel nyitott a „Menekülés Sanghajba” c. kiállítás

Menekülés Shanghai-ba

Az SZTE Konfuciusz Intézet és a Budapesti Történeti Múzeum közös szervezésében, a Holokauszt Emlékév budapesti és szegedi programjait gazdagítva, június 27-én hivatalosan is megnyílt a Menekülés Sanghajba: Sanghaj és a zsidó menekültek – Komor Pál, a zsidómentő magyar diplomata c. kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban.

2014. július 01.


Menekülés Shanghaiba kiállításA kiállítást Dr. Bagdy Gábor Budapest főpolgármester helyettese nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy idén egy megrendítően tragikus eseménysorozatra, a hazai holokauszt 70. évfordulójára emlékezünk. Ennek keretén belül valósult meg a jelen kiállítás is, mely Budapest és Sanghaj testvérvárosi kapcsolatának is méltó eseménye. A megnyitón köszöntőt mondott Liu Haijun, Sanghaj Hongkou Kerület Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnökhelyettese, illetve Zhang Xuemei és Szentmártoni Lívia, az SZTE Konfuciusz Intézet kínai és magyar igazgatója. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Dr. Ujhelyi István képviselő, az SZTE Konfuciusz Intézet Igazgatótanácsának elnöke is.


A tárlatra nem csak a hivatalos megnyitón, de már azt megelőzően is hatalmas volt az érdeklődés! A kiállítást a közönség Budapesten augusztus közepéig, Szegeden pedig kora ősztől tekintheti meg.



Menekülés Shanghaiba kiállítás


A kiállítás leírása:

A kiállítás egy olyan történetet mesél el, amelyről mi, itt Európában csak keveset tudunk. A kínaiak nagylelkűségének a története ez: Sanghaj városa több ezer, a II. világháború alatt a nácizmus térhódítása elől menekülő zsidó menekültet fogadott be. A menekülteket Komor Pál magyar üzletember, Sanghaj tiszteletbeli konzulja is támogatta, nyújtott nekik segítséget a szükségben. A Sanghajban menedéket talált zsidók egykori saját, főképp családi fotóiból, dokumentumaiból, elbeszéléseiből készült tablói kerültek kiállításra, amelyekből máig hűen kirajzolódnak a személyes történetek, a sanghaji időszak emlékei.