Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Programok  --  Szabadtéri programok

Szabadtéri programok


halfesztivalNemzetközi Tiszai Halfesztivál 2019


2019. szeptember 7-én immár 23. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden, mely hazánk egyik leglátványosabb és legjobb hangulatú főzőversenye.

A rendezvényre a világ minden tájáról érkeznek a szakácstudományukat megcsillogtatni vágyó profi és amatőr versenyzők. A Rektori Hivatal képviseletében az SZTE Konfuciusz Intézet idén is „elhozza” Kínát a rendezvényre: az érdeklődőknek lehetősége nyílik megkóstolni az Intézet által főzött autentikus kínai savanyúkáposztás halászlevet, amelyet a kínaiak előszeretettel fogyasztanak hazájukban.

Helyszín: Újszegedi Partfürdő (középső medence előtt)


Időpont: 2019. szeptember 7 (szombat) 9:00 – 15:00

A kóstolás időpontja: 13:00


Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt!



Kínai halászlé kóstolás a XXII. HalfesztiválonKínai halászlé


2018. szeptember 1-jén (szombat) kerül megrendezésre a XXII. szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, amelyen az SZTE Konfuciusz Intézet csapata is részt vesz.

Hagyományainkat követve Intézetünk idén is részt vesz a XXII. szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál szombati napján, ahol a Konfuciusz Intézet kínai halászlé kóstolásra invitálja az érdeklődőket a Partfürdőre.
A különleges ízek mellett, látogatóink megismerkedhetnek Intézetünk őszi programjaival, tanáraival, és munkatársaival is.

Időpont: 2018. szeptember 1. (szombat)

Helyszín: Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman (6726 Szeged, Középkikötő sor 1-3.)


Várjuk sok szeretettel!



Panda Nap a Gyereknaponpanda nap


Idén gyereknapon, azaz 2018. május 27-én (vasárnap) ismét megrendezésre kerül a Panda Nap a szegedi Vadasparkban a Zsiráfház teraszán.


Ahogy tavaly, most is lesz lehetőség arra,hogy megméressék magukat a gyerkőcök a játékos feladatokban, legyen szó kifestőről vagy kvízkérdésekről.

Az egyes feladatok elvégzése után különféle ajándéktárgyakat nyerhetnek a résztvevők.


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!






kep1

Kínai halászlé és sok más finomság


2016. szeptember 3-án, 10.00 órától ismét nemzetközivé varázsolja az SZTE Konfuciusz Intézete a pénteken nyíló Halfesztivált. Az intézetünk idén már negyedik alkalommal vesz részt a rendezvényen, ahol a kínai halászlé mellett más keleti ételeket is megkóstolhatnak a látogatók.

 

A hagyományokhoz híven az intézetünk tanárai és diákjai idén is várják a kínai ízek kedvelőit, valamint a keleti gasztronómiát megismerni akarókat.

 

Mindenkit szeretettel várunk szombaton a Konfuciusz Intézet sátrához és cserébe mi megmutatjuk, hogy milyen finom az igazi kínai halászlé.



pandaIsmét Panda Nap a Vadasparkban!

 

Idén Gyereknapon, azaz május 29-én ismét megrendezésre kerül a Panda Nap a szegedi Vadasparkban.

Ahogy tavaly, most is lesz lehetőség arra, hogy megméressék magukat a gyerkőcök a játékos feladatokban, legyen szó kifestőről vagy kvíz kérdésekről. Az egyes feladatok elvégzése után ajándéktárgyakat nyerhetnek a résztvevők: ceruzát, bögrét, pandát ábrázoló fém kulcstartót.

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk 10.00-tól!




Kínai halászlé is lesz a halfesztiválon

 

kep12015. szeptember 5-én, 10.00 órától ismét nemzetközivé varázsolja az SZTE Konfuciusz Intézete a pénteken nyíló Halfesztivált. Az intézetünk idén már harmadik alkalommal vesz részt a rendezvényen, ahol a kínai halászlé mellett más keleti ételeket is megkóstolhatnak a látogatók.

 

A hagyományokhoz híven az intézetünk tanárai és diákjai idén is várják a kínai ízek kedvelőit, valamint a keleti gasztronómiát megismerni akarókat a Halfesztiválon.

 

Gyere el szombaton a rendezvényen a sátrunkhoz és cserébe mi megmutatjuk, hogy milyen finom az igazi kínai halászlé. A Szegeden tanuló kínai hallgatók mellett várunk minden kíváncsi szegedit is, aki szívesen megkóstolná a különleges keleties ízeket.




Programarchívum



lotuszLótusz Napok a szegedi Füvészkertben

 

2015. augusztus 1-én (szombat) 11:45 órakor Mohr Richárd igazgató úr előadást tart a Lótusz Napokon a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében.


Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2015. augusztus 1-én (szombaton) 11 óra 45 perctől a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjébe, ahol Mohr Richárd az SZTE Konfuciusz Intézetének igazgató ura egy izgalmas utazásra invitálja a hallgatóságot „Varázslatos Kína” című előadásában.


Az immár hagyománnyá vált Lótusz Napok rendezvénysorozat 2015. augusztus 1-2. között kerül megrendezésre, ahol szebbnél szebb látnivalóval várják az ide látogató közönséget a kert munkatársai, többek között a csodás lótuszok virágaival.


Ennek keretén belül kerül sor Mohr igazgató úr előadására, aki igyekszik megmutatni a hallhatóságnak, Kína milyen csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, illetve hogy a kínai kultúrában milyen szerepet tölt be a lótusz, mint szimbólum.

Várjuk Önöket!




Panda Nap a Vadasparkban


2015. május 31-én (vasárnap) a Gyermeknapon az SZTE Konfuciusz Intézet Panda Napra várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat a Szegedi Vadasparkba.


panda_plakatA Vadaspark Gyermeknapi programsorozatához kapcsolódva az SZTE Konfuciusz Intézet is várja a kicsiket és nagyokat egyaránt vasárnap 10 és 17 óra között az vadasparkba. Az Intézet főhadiszállása a Zsiráfház teraszán lesz, ide várják az érdeklődőket kifestőkkel, kirakó játékokkal, ügyességi foglalkozásokkal és különféle kvízekkel. Az egyes standoknál pecséteket gyűjthetnek a gyerekek, aki pedig az összes pecsétet begyűjti plüss pandát nyerhet.

 

Emellett a látogatók folyamatosan nyomon követhetik majd a kínai Panda TV (http://en.ipanda.com/live/ ) adását, ahol az óriás pandák mindennapi életét figyelhetik meg.

 

Az SZTE Konfuciusz Intézet ezen a napon csatlakozik ahhoz a több száz magánszemélyhez és céghez, akik már örökbe fogadtak egy-egy vadasparki állatot. Az intézet stílusosan a vöröspandák örökbefogadója lesz.

Emellett az intézet részt vesz a Vadaspark ajándéksorsolásán is, ahová 2 x 3 db ajándékot ajánlott fel.

 

Várunk minden érdeklődőt!









I. Konfuciusz Intézetek Napja


Várunk mindenkit sok szeretettel az SZTE Konfuciusz Intézet által szervezett egész napos szabadtéri kulturális programjára, Szegeden első és nem utolsó alkalommal megrendezett Konfuciusz Intézetek Napjára!


I_Konfuciuszintezetek_Napja_plakatSzeptember 27-én 10:00-18:00 óra között a Dugonics téren színes kínai programokat kínálunk az I. Konfuciusz Intézetek Napja keretében. 10 órakor kezdődik a programunk bemutatkozással és köszöntéssel, majd kínai oroszlántáncot láthatnak az érdeklődők. 11 órakor kezdődik a hivatalos megnyitónk, ahol Dr. Pál József nemzetközi rektorhelyettes köszöntője után Dr. Botka László polgármester mond beszédet, majd Chen Daqiang, Fuzhou város alpolgármestere mond köszöntőt, majd végezetül Dr. Ujhelyi István EP képviselő, az SZTE Konfuciusz Intézet elnöke beszédét hallhatjuk. A köszöntők utána az SZTE Konfuciusz Intézet átadja az Egyetemnek és Szeged városának az ajándék kínai multimédiás berendezéseket, valamint a partner oktatási intézmények részére az ajándék könyveket és partnerintézmény réztáblát.

Délben harcművészeti bemutatót, majd a délután folyamán váltakozva kínai és magyar népzenei előadásokat tartunk és több alkalommal számos kisfilmet vetítünk Kína látványosságairól. A nap során még Kínából érkezett művészek előadásában kínai qipao ruhabemutató, valamint kínai népzenei és táncbemutatókat is láthatunk.

Minden látogató érkezéskor kap egy “útlevelet”. Az egész nap során a téren elhelyezett sátrakban különféle foglalkozásokon, tevékenységeken vehetnek részt a látogatók. Lesz kínai nyelvi tantermünk, bemutatjuk Kína természeti szépségeit, modern városait, a kung-fut, a kínai illemtant, lesz kirakójáték, valamint rajz és kalligráfia. Minden foglalkozáson, tevékenységen kap a látogató az útlevelébe egy bélyegzőt, amelyet a nap során ajándékokra válthat be.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


A rendezvény plakátja pdf formátumban innen letölthető.



Ping_PongPing-pong MESTERkurzus kínai MESTERekkel

Időpont: 2014. április 17. (csütörök) 15:00‒18:00 óra

Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

 

Az SZTE Konfuciusz Intézet meghívására ping-pong mesterek érkeznek Szegedre, hogy egy vidám hangulatú délutáni edzés keretében ismertessék meg az érdeklődőket a Kínában hatalmas népszerűségnek örvendő labdajáték szabályaival, technikájával.


Akit érdekel az asztalitenisz, és szeretne profiktól tanulni, ellesni pár jó trükköt, annak mindenképpen érdemes ellátogatnia a programra!




Nemzetközi Tiszai Halfesztivál

hal国际鱼汤节

Időpont: 2013. szeptember 7. (szombat)

 

2013. szeptember elején immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, mely hazánk egyik legnagyobb és legrangosabb gasztronómiai és kulturális rendezvénye.


Statisztikák szerint a kínaiak fogyasztják a legtöbb halat és tengeri gyümölcsöt a világon, különösen igaz ez a dél-kínai régióra, ahonnan Intézetünk tanárai is érkeznek. A szegedi halászlének nincsen párja a világon, ebben kínai tanáraink, vendégeink sem kételkednek! Most az érdeklődőknek lehetősége nyílik megkóstolni azokat az ételeket, amelyeket a kínaiak fogyasztanak előszeretettel hazájukban. A Konfuciusz Intézet standjánál az ételkóstoló mellett ezen kívül még számos izgalmas és színes programmal várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt!

futballmerkozesMagyar-kínai baráti futballmérkőzés és családi sportnap

Időpont: 2013. június 8. (szombat) 10:00-16:00 óra

Helyszín: Gellért Szabadidő Központ (Derkovics fasor 113.)

 

Június második szombatján Szegedre invitáljuk kínai és magyar barátainkat (és családjukat), cégvezetőket, diplomatákat, politikusokat, hogy egy baráti futballmeccsen mérkőzzenek meg egymással. A tét nem kevesebb, mint a SZTEKI kupa megszerzése! Ígérjük, a család többi tagja sem fog unatkozni, hiszen minden korosztály számára izgalmas sportprogramokkal készülünk! Az érdeklődők számára tanáraink kínai lábtoll-labda edzést is tartanak!


A jó hangulat garantált, gyere el te is, és szurkolj a nemzetközi csapatnak!

A részletekről aktuálisan itt, honlapunkon tájékozódhat!



szigetKínát kínáljuk a Szigeten is!

Időpont: 2013. augusztus 5-12.

Helyszín: Budapest, Óbuda Hajógyári-sziget

 

Az SZTE Konfuciusz Intézet tervei szerint idén a Sziget Fesztiválon is Kínát kínálja, népszerűsíti a kínai kultúrát. Számos izgalmas programmal készülünk, melyek közül természetesen nem hiányozhat a hagyományos kínai zene sem: meghívott vendégeink fogják megismertetni az érdeklődőket a kínai hangszerekkel, hangzásvilágukkal. A kulturális programokon túl akinek kedve lenne megismerkedni a kínai nyelv alapjaival, az részt vehet ingyenes kínai bemutató nyelvóránkon! És mindez csak a jéghegy csúcsa…


Programjainkkal mindenkit szeretettel várunk!



Polgármesterek Nemzetközi Főzőversenye

市长们国际烹饪比赛

Időpont: 2012. szeptember 1. (szombat)

 

kinai_etel12012. szeptember elején immár 13. alkalommal kerül megrendezésre a Polgármesterek Nemzetközi Főzőversenye, mely hazánk egyik leglátványosabb és legjobb hangulatú főzőversenye.


A rendezvényre a világ minden tájáról érkeznek a szakácstudományukat megcsillogtatni vágyó polgármesterek: Belgium, Németország, de akár Mongólia ízei is terítékre kerülnek a lelkes „szakácsok” munkája nyomán. A Rektori Hivatal képviseletében a hamarosan megnyíló Konfuciusz Intézet már most „elhozza” Kínát a rendezvényre: az érdeklődőknek lehetősége nyílik megkóstolni azokat a hagyományos snackeket, ételeket, amelyeket a kínaiak fogyasztanak előszeretettel hazájukban.


Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt!