Az SZTE Konfuciusz Intézet szeptember 10-én (kedd) barátaival, diákjaival ünnepli együtt az ősz beköszöntét, a családi és baráti összetartozás ünnepét. A kínai hagyomány szerint az évnek ezen a napján a legkerekebb, a legteljesebb a Hold az égen. Ilyenkor a rokonok Kína minden szegletéből összegyűlnek, és együtt csodálják a ragyogó teliholdat, miközben ízletes holdsüteményt fogyasztanak.
Érdemes ellátogatni az eseményre, ugyanis a kreatív foglalkozások mellett a vendégek megkóstolhatják a kínai holdsüteményt is! :-)
Őszközépünnep legendája:
Valamikor régen tíz Nap sugarai perzselték a Földet. Hou Yi, aki kiváló nyilas hírében állt, íjával a tíz Napból kilencet kilőtt, ezzel megmentette a Földet a pusztulástól. Jótettéért cserébe a hallhatatlanság csodaszerét kapta egy hallhatatlantól, aki azonban a lelkére kötötte, hogy nehogy egyszerre nyelje le a csodaszert, mert akkor megállíthatatlanul elrepül az univerzumba. Felesége Chang’er, aki igencsak kíváncsi asszony hírében állt, nehogy mások birtokába jusson a csodaszer, egy óvatlan pillanatban egyben azt, ami aztán egy pillanat alatt felrepítette őt a Holdra. Habár többet nem térhetett vissza a Földre, az istenek olyannyira megsajnálták a szerelmeseket, hogy minden évben egyszer ősszel, amikor a legkerekebben tündökölt a Hold az égen, Hou Yit egy éjszakára felrepítették feleségéhez. Így lehet az, hogy az Őszközép ünnep, az akkor ragyogó telihold máig a szeretet és az összetartozás szimbóluma, ünnepe Kínában.
Helyszín: Rektori Hivatal átrium (6720 Szeged, Dugonics tér 13.)
Időpont: 2019. szeptember 10. (kedd) 16:00-18:00
Várunk mindenkit szeretettel!