A Kínai Kaleidoszkóp sorozat áprilisi meghívott előadója Prof. Dr. Hamar Imre sinológus, az ELTE Konfuciusz Intézetének igazgatója.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet
Khotan a Selyemút déli ágán fekvő oázisváros, amely fontos szerepet töltött be a Selyemúton zajló kereskedelemben, a déli úton haladó karavánok számára megkerülhetetlen pihenőhely volt. Az iráni nyelvet beszélő néhány tízezer fős lakossága a buddhizmus terjesztésében komoly érdemeket szerzett. Khotan a mahájána buddhizmus központjává vált, nagy szerzetesi közösségek jöttek létre, az uralkodók lelkesen támogatták a buddhizmust, számos buddhista művet fordítottak le khotani nyelvre. A khotani kultúra az iszlám hódítása miatt eltűnt ezer évvel ezelőtt, Stein Aurélnak azonban ásatásai során sikerült megmentenie sok tárgyi emléket a sivatagból. A khotani buddhista mesterek Kínába is eljutottak, s jelentős hatást fejtettek ki, elvitték Kínába az Avatmszaka-szútrát, amely Kína egyik legjelentősebb buddhista irányzatának, a huayan iskolának lett az alapszövege.