esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Balog_AnnaBalog Anna – BTK, magyar

Abban biztos voltam, hogy magyar szakra szeretnék jelentkezni, de sokáig nem tudtam, melyik egyetemre. Eredetileg úgy terveztem, hogy elmegyek az SZTE és az ELTE nyílt napjára. Végül az ELTE-jére el sem mentem, mert mire hazaértem Szegedről, már döntöttem. Annyira megtetszett a környezet, a hangulat, az emberek, hogy rögtön tudtam: nekem ott a helyem. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.


ondrik-imolaOndrik Imola – ÁJTK: nemzetközi tanulmányok

Szegeden az egyetemi élet hatalmas, számos területen kipróbálhatjuk magunkat: írhatunk az egyetemi újságba, beléphetünk az egyetemi színházba, kórusba, különböző sportklubokba. Megannyi program segíti a külföldi tapasztalatszerzést és jövőnk tervezését is, például az Erasmus-tájékoztató és az Állásbörze.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.