Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek

A bivaly évébe léptünk

holdujev

A kínai időszámítás szerint, a Patkány éve véget ért 2021. február 11-én. A Föld lakosságának több, mint egynegyede ezekben a napokban ünnepli, hogy új esztendő kezdődött. Idén az SZTE Konfuciusz Intézete különleges eseményekkel vesz részt az ünnepségsorozatban. A Bivaly éve egyedülálló képzést is hoz a Szegedi Tudományegyetemre.

2021. február 22.

HOLDÚJÉV - ONLINE


Folyamatosan növekszik a Szegedi Tudományegyetemen tanuló kínai hallgatók és a kínai nyelv iránt érdeklődő diákok száma. Az érdeklődés leginkább az SZTE-n tanuló külföldi – nem kínai – hallgatók esetében látványos. A Holdújévhez köthető ünnepi időszak az idén teljesen más lesz, de jelentősége nem csökken a Szegeden tanuló és jelenleg is itt tartózkodó kínai hallgatók és oktatók számára sem.


– A kínai a jelenleg is létező, legrégebb óta fennálló civilizáció, amely megőrizte a Hold változásaihoz kapcsolódó időszámítását, de egyre nyitottabbak a nyugati ünnepekre is – kezdte Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója. – Ezért is jó Kínában lenni, mert az ember viszonylag rövid időn belül kétszer is megünnepelheti az újévet. Ez a 15 napos időszak, a legnagyobb ünnep egész Dél-Kelet Ázsiában, ami a Lampionünneppel ér majd véget, február 26-án. Hasonlóan a mi Karácsonyunkhoz, fontos szerepet játszik a családi együttlét és a táplálkozás is. A hagyományos kínai lakomák elengedhetetlen része ilyenkor a húsos táska – összegezte a Holdújévhez kapcsolódó kínai szokásokat az igazgató.


IMG_9513


– Bár a járvány átírta az Intézet terveit is, nem maradnak esemény nélkül a kínai kultúra iránt érdeklődők - folytatta az igazgató. - Február 23-án, első alkalommal rendezzük meg a Konfuciusz Teaházat az online térben. Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsannával, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatójával beszélgetek majd a kínai nyelvoktatásról. Az iskolában 2016. óta második idegen nyelvként tanulhatják a gyerekek a kínai nyelvet és ismerkedhetnek a kultúrával. Az eddigi tapasztalatokról, jövőbeni tervekről is szó esik majd – tette hozzá.


A Teaházat – aminek alcíme Pandatanoda - élő közvetítésben lehet majd követni, az alábbi linken:



Márciusban sem maradnak program nélkül a kínai kultúra iránt érdeklődők. A „Kínai Nyelv Napja” címmel, nemzetközi kínai nyelvoktatási konferenciát rendez a Konfuciusz Intézet stratégiai partnere, a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola.


MAGYAR NYELVŰ KÍNAI SPECIALIZÁCIÓ – MAGYARORSZÁGON CSAK AZ SZTE-N


Több éve zajló, hosszú előkészítő munka után siker született egy fontos oktatási ügyben,: az Oktatási Hivatal elfogadta az SZTE által előterjesztett akkreditációs anyagot. Szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete elindítja Kína specializációját a nemzetközi tanulmányok mesterképzésében. A képzés a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének támogatásával valósul meg, és az SZTE oktatói mellett több más neves meghívott előadó is részt vesz benne, köztük híres, nemzetközileg is elismert Kína-kutatók, diplomaták, gazdasági szakemberek. A képzés egyedülálló Magyarországon: csak a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara indít magyar nyelven kínai specializációt nemzetközi tanulmányok MA szakon. A jelentkezők, olyan érdekes területekbe nyernek bepillantást, mint a Kínai Népköztársaság állam- és jogrendszere, de elmélyedhetnek az ország geopolitikai-geostratégiai lehetőségeiben, külpolitikájában, valamint legújabbkori történelmében is. Ezen felül a kurzusok között jelen vannak a Dél-Kelet Ázsiára, a Közel-Kelet térségére, illetve a Kína gazdaságára, gazdaságtörténetére fókuszáló órák is. A specializációra járók a kínai interkulturális ismeretekbe is betekintést nyerhetnek, személyes tapasztalatokat szerezhetnek.


IMG_9498


Bővebb információ Dr. Gulyás Lászlótól kérhető a gulyas.laszlo@juris.u-szeged.hu e-mail címen.


 

KÍNAI IDŐSZÁMÍTÁS


A kínai új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, amely a korábban alapvetően mezőgazdaságra alapuló társadalmaknál nem egyedülálló. Legtöbbször a Tavaszünnep az európai naptár február 4. napjához legközelebb eső újhold napján van, vagyis január 21. és február 21. közé esik. Az állatok sorrendjének kialakulására is van egy érdekes magyarázat: a legenda szerint tizenkét állatot hívott magához Buddha, az állatok érkezési sorrendje pedig meghatározta a cikluson belüli helyüket is. A Bivaly volt ugyan a leggyorsabb, de a leleményes Patkány a Bivaly fején „utazott” és onnan ugrott Buddhához, ezért lett a rágcsáló az első a sorban, a patásállat pedig a második.


SZTEinfo - Szöveg és fotó: Lévai Ferenc