Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2017. március

Dr. Makra László földrajzprofesszor kalandos útjai Kínában

Makra László

2017. február 15-én (szerdán) 17.00 órakor került sor e havi Teaházunkra, ahol Dr. Makra László földrajzprofesszor előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

2017. március 02.


Makra úr vérbeli világutazó hírében áll, aki többek között olyan egzotikus országban járt, mint Kína. Szülei mindig is a tisztelettudásra, tanulásra, szorgalomra nevelték, a kínai emberekben pedig önmagát véli felfedezni e tulajdonságok terén.


1990-ben járt először az országban, majd ezt követően 7 expedícióban vett részt. Az első expedícióról film is készült, melyet az akkori Magyar Televízióban és számos helyi adónál megtekinthettek a nézők. Utazásai során megdöbbentően szélsőséges körülményekkel, úttalan utakkal, változatos terepekkel találkozott egy adott térségen belül. Egy ilyen kalandos útra nem árt felkészülni. Makra úr egy maga egy utazásra közel 40 kg személyes poggyásszal készül.






Makra LászlóKalandos utazást tett többek között Urumcsiba, ahová Pekingből 72 óra alatt jutott el vonat segítségével. A sivatagi kiküldetései során alapos útvonaltervezést kellett véghez vinnie, az engedélyek megszerzése ugyanis hosszadalmas és nehézkes volt. Útjai során sajnos többször szembesült az elsivatagosodás olyan következményeivel, hogy adott természeti képződmények, mint pl.: tavak tűntek el egy-két évtized alatt, melyekről még ő úgy tudta korábban, hogy léteznek. A sivatagban karavánszerájok segítették az alapvető létfenntartást, úgy, mint ételhez, némi vízhez való hozzáférést, szállást. Az elsivatagosodás ellen gyakran veszik fel a harcot hibrid kanadai nyárfák ültetésével, melynek sűrűsége megfogja a szálló sivatagi port, valamint mérsékli a sivatagi terjeszkedést. Azonban mindennek ára van, a levegő pollentartalma megnő, illetve a légmozgás csökkenésével a szmog is tartósabbá válik, mely akár 6-7 évvel is megrövidítheti az emberi élettartamot, amely a munkaerőpiacra is nagy hatást gyakorol.


Makra úr igyekezett szemléltetni a vidéki Kína mindennapi életét, kulináris oldalát, természeti csodáit. Egy igazán színes és színvonalas előadást hallhattak a kedves nézők. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek.