Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2014. december

Kerekasztal megbeszélés az SZTE Konfuciusz Intézetének szervezésében

Kerekasztal beszélgetés

2014. december 12-én 16.00 órai kezdettel egy kerekasztal megbeszélésre invitálta az SZTE Konfuciusz Intézet a kínai nyelvoktatásban partner iskolák igazgatói és kollégáit. Az esemény célja az volt, hogy a résztvevők megosszák egymással tapasztalataikat, gondolataikat és ötleteiket, a tanév első félévének munkáiról.

2014. december 25.


 

A rendezvényt az Intézet kínai igazgatója, Dr. Cao Hang úr nyitotta meg, aki a beszédét azzal zárta, hogy „ezzel az ő hivatalos feladata véget is ért, a továbbiakban az Ő feladata lesz, hogy gondoskodjon az autentikus kínai teák felszolgálásáról és ismertetéséről.”

konfuciusz kerekasztal beszélgetés
Galéria


Mindkét fél számára tanulságos volt a megbeszélés, mivel nemcsak az Intézet felé jött visszajelzés a tapasztalatokról, hanem az iskolák is megoszthatták gondolataikat, terveiket egymással; például iskolák közti tanulmányi versenyek, kulturális napok szervezése, a kisebbeknek pedig játékos tanulási lehetőségek kialakítása. Mohr Richárd, az Intézet magyar igazgatója külön-külön is meghallgatta az iskolák képviselőit, ezután hivatalosan is átadásra kerültek az iskoláknak szánt tankönyvek és a 2015-ös, kézzel készült naptárak.