Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2013. január

Az SZTE Konfuciusz Intézet támogatásával Szegedre érkezett nyolc kínai hallgató átvette diplomáját az SZTE ÁJTK-n

konf_diploma_kezdo

Január 14-én, hétfőn fél éves részképzést követően a Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetem nyolc hallgatója vehette át diplomáját az SZTE ÁJTK Tanácstermében.

2013. január 17.

A diplomát Dr. Szabó Imre, az ÁJTK dékánja és Dr. Karsai Krisztina dékánhelyettes asszony nyújtotta át a büszke hallgatóknak. A diplomaosztón részt vett a Kínai Nagykövetség oktatási referense Li Xinhua úr is, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyarországon másodikként megnyílt SZTE Konfuciusz Intézet szerepét a Nagykövetség kiemelten fontosnak tartja a kínai nyelv és kultúra sikeres magyarországi megismertetésében, ezzel együtt sokat várnak a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésétől. Li Xinhua úr továbbá kiemelte, hogy a hallgatói mobilitás a közeljövőben várhatóan tanári csereprogrammal és közös kutatási projektekkel fog kiegészülni.


Az SZTE Konfuciusz Intézet támogatásával Szegedre érkezett nyolc kínai hallgató átvette diplomáját az Állam- és Jogtudományi KaronAz ünnepélyes diplomaosztón az SZTE Konfuciusz Intézetet, mint jelen oktatási projekt támogatóját, Szentmártoni Lívia igazgató és Zhang Xuemei igazgatóhelyettes képviselte. A rendezvényen részt vett továbbá Dr. Dömötör Máté főtitkár úr és a kínai hallgatók valamennyi oktatója. Az ünnepséget pezsgős koccintás és közös fotó elkészítése zárta.

Ez év márciusától a tavaszi szemeszterre újabb hallgatók érkeznek Kínából az ÁJTK-ra.