Szegedi Tudományegyetem, Konfuciusz Intézet Ahol tudás és szándék találkozik

SZTE Konfuciusz Intézet  --  Hírek  --  KOI hírarchívum  --  Konfuciusz Intézet 2012. november

Kalligráfia kurzus Üllésen – „Tanító néni, ők igazi kínaiak?”

Ulles_konfuciusz

A Déryné Kulturális Központ felkérésére Intézetünk tanárai kalligráfia kurzust tartottak Üllésen, 2012. november 24-én, pénteken a „Sárkányok földjén” elnevezésű kulturális hét keretein belül.

2012. november 27.

Kalligráfia kurzus ÜllésenMindamellett, hogy a program rendkívül sikeresnek bizonyult, kiérdemelte a rendhagyó jelzőt is: többek között ugyanis a helyi általános iskola 4. osztályos tanulói vettek részt a foglalkozáson. A kisiskolások hamar összebarátkoztak tanárainkkal, tanúbizonyságot tettek rendkívüli nyitottságukról és fogékonyságukról, hiszen lelkesen tanulták meg a kínai karakterek szakszerű ecsetvonásait, az egyes jelek jelentését valamint a szavak kiejtését is. A remek hangulatú, kétórás rendezvény közös, kínai-magyar népdalénekléssel zárult. Az ifjú alkotók büszkén pózoltak műveikkel, amelyeket természetesen haza is vihettek.